Múzeumtörténet

A politikai/közjogi kiegyezést követő időszak meghozta a honi ipar és a kulturális élet fellendülését. Különösen igaz ez az egyleti demokráciára alapozott sportéletre. Európai példák nyomán a nyolcvanas évek közepére megérik egy országos kiállítás gondolata. A kiállítás célja a honi ipar- és kultúra eredményeinek ország-világ előtti bemutatása.

A kiállítási pavilonok közül számunkra kettő az érdekes. Az egyik a már említett Kárpát Múzeum önálló pavilonja, a másik a hangzatosan Testgyakorlás Csarnokának nevezett épület.

Itt húsz cég, magánember és egyesület állította ki sporttal kapcsolatos termékeit, áruit, dokumentumait és egyéb tárgyait kétszáznegyven négyzetméteren (ez több mint a múzeum mai kiállítótere). A kiállítók főként külföldi termékeket vonultattak fel, így pl. Aigner Lajos könyvkereskedő szakkönyveket, rajzokat, metszeteket, Bokelberg Ernö NTE művezető atlétikai- és tornaszereket, Huzella Mihály vívó- és ugrószereket, Engl és fiai korcsolyákat, céllövő pisztolyokat és lőtáblákat, Riesz Henrik – Jager-féle – öltözeteket, a Budapesti Kerékpáregyesület tricikliket, bicikliket, evező- és szobatorna-készülékeket, Fuchs Károly tornaeszközöket, Kertész Tódor a öregener torö nevű gyógytornászati készülékét, a Honvédelmi Minisztérium katonai tornahely-mintát, a Magyar Tornatanítók Egylete német tornatermek és uszodák makettjeit, Nagy Sándor tornatanár az aradi Lyceum tornatermének mintáit, a Nemzeti Tornaegylet történeti értékű dokumentumokat, tornaszereket, Oherolly János chichagóban végzett tornatanár testegyenesítő szekrényt, buzogányokat és csónakot, Pacholek N. vívó eszközöket, Huzella M. sportruházatot és Croquet és Lawn Tennis felszereléseket állított ki. A kiállított szerek és eszközök többsége a tornamozgalomhoz kapcsolódott, így nem véletlen, hogy annak kritikáját a Herkules c. lapban, az atléták közlönyében találjuk meg.

“A mi csarnokunkban ott látjuk a Párizsban készült indus nyilat, de hiába keresünk egy labdaütőt vagy labdát. Pedig milyen érdekes lett volna egy angolra nézve szemlélni az erdélyi, hólyaggal töltött bőr labdában ugyanazt a labdát, melyet ők a foot-ball játékuknál használnak (…) A korcsolyák közül ki vannak állítva a legújabb külföldi gyártmányok mind, de hol van a hazai -csáklya-, a fa- és csontkorcsolya? (…) Itt kellene lenni az erdélyi egészen speciális hegymászó csizmáknak is. (…) Van az országban mintegy 100 derék testgyakorló egyesület, melyek a tornázást, csónakázást, korcsolyázást, vívást, athletikát, szóval a testgyakorlatok összes nemeit űzik. Ez egyletek helyiségeinek képét, szereinek példányait vagy mintáit, működésüknek ismertetését, szóval létezésüknek legparányibb jelét is hiába keressük (…) Csökkenti a kiállítás tanulságát és komoly érdekét, hogy a testgyakorló eszközöknek csupán a kereskedésben forgalomban lévő példányai vannak kiállítva, holott igen érdekes lett volna bemutatni a szerek fokozatos fejlődését, a csontkorcsolyától a Halifaxig, a Mátyás korabeli kelevéztől a mostani torna-gerelyig, a balatoni canoe-tól az angol race-hajóig”.

Az Országos Középiskolai Tanáregyesület működésének negyedszázados évfordulójára nagyszabású tanszerkiállítást rendeztek. A kiállításon felvonuló tantárgyak között igen szépen szerepelt a testgyakorlás is. Az idevonatkozó kiállítási részt Bokelberg Ernő a kor legnevesebb tornatanára szervezte, azon maga is kiállított, sőt a kiállítás katalógusát is ő írta. A kiállított tornaszerek a kor élvonalát képviselték, de azokról csupán a katalógusból tájékozódhatunk, a múzeum jelenlegi gyűjteményében nem találkozhatunk vele. Szomorú adalék, hogy Bokelberg maga már nem láthatta a kiállítást, elborult elmével 52 éves korában véget vetett az életének.

A hazai szakmuzeológia számára áttörést hozó ezredévi kiállítása sport területén nem alkotott maradandót, állandó múzeum számára nem épült alkalmas épület, és a létrejött kiállítás nem is keltett erre igényt. Az 1885-ös kiállításhoz hasonlóan ezúttal is két helyen találkozhatunk a bennünket érdeklő témával. A Magyarországi Kárpát-Egyesület ezúttal nem kapott önálló kiállítási helyet, a turizmusnak bekellett érnie a Mezögazdasági csarnok 19. fülkéjével. A kilenc kiállító, köztük hét turista egyesület jobbára turista propaganda anyagot és fényképeket állított ki, ezúttal felszereléseknek és emléktárgyaknak nem jutott hely.

A Tornacsarnok szerényen elbújt vagy inkább elveszett a fényes kiállítási pavilonok között, a kiállítási terület végében. A fából készült, meglehetősen igénytelen külsejű épület ezúttal elsősorban az iskolai testgyakorlást kívánta bemutatni. A kiállító kereskedők és gyártók mellett főképp tornatanárok és egyesületek állították ki szereiket, kiadványaikat, és látványos újdonságként pillanatfelvételeiket. Muzeológus szemmel két különösen érdekes tételt találhatunk. Az egyik az arisztokrata Rohonczy Gida sok értékes régi darabot is tartalmazó korcsolyagyűjteménye, a másik az a hajdan Széchenyi István tulajdonában lévő fa velocipéd, melyet a Magyar Athletikai Club állított ki. Ez utóbbi minden valószínűség szerint 1945-ben Cenken pusztult el. Röviden értékelve a kiállítást, egyet kell értenünk a korabeli sajtóval, miszerint az nem tükrözte a hazai sportélet és testgyakorlás színvonalát, annak történeti bemutatása pedig nem is volt célja.