A hazai szakmuzeológia számára áttörést hozó ezredévi kiállítása sport területén nem alkotott maradandót, állandó múzeum számára nem épült alkalmas épület, és a létrejött kiállítás nem is keltett erre igényt. Az 1885-ös kiállításhoz hasonlóan ezúttal is két helyen találkozhatunk a bennünket érdeklő témával. A Magyarországi Kárpát-Egyesület ezúttal nem kapott önálló kiállítási helyet, a turizmusnak bekellett érnie a Mezögazdasági csarnok 19. fülkéjével. A kilenc kiállító, köztük hét turista egyesület jobbára turista propaganda anyagot és fényképeket állított ki, ezúttal felszereléseknek és emléktárgyaknak nem jutott hely.

A Tornacsarnok szerényen elbújt vagy inkább elveszett a fényes kiállítási pavilonok között, a kiállítási terület végében. A fából készült, meglehetősen igénytelen külsejű épület ezúttal elsősorban az iskolai testgyakorlást kívánta bemutatni. A kiállító kereskedők és gyártók mellett főképp tornatanárok és egyesületek állították ki szereiket, kiadványaikat, és látványos újdonságként pillanatfelvételeiket. Muzeológus szemmel két különösen érdekes tételt találhatunk. Az egyik az arisztokrata Rohonczy Gida sok értékes régi darabot is tartalmazó korcsolyagyűjteménye, a másik az a hajdan Széchenyi István tulajdonában lévő fa velocipéd, melyet a Magyar Athletikai Club állított ki. Ez utóbbi minden valószínűség szerint 1945-ben Cenken pusztult el. Röviden értékelve a kiállítást, egyet kell értenünk a korabeli sajtóval, miszerint az nem tükrözte a hazai sportélet és testgyakorlás színvonalát, annak történeti bemutatása pedig nem is volt célja.