Múzeumtörténet

A kiállítás létrejötte mérföldkő a sportkiállítások sorában, hiszen ezúttal nem egy általános kiállítás kis pavilonjáról, hanem egy önálló kiállításról beszélhetünk, amely ráadásul az ország legnagyobb sporteseményéhez, a szövetségi tornabemutatóhoz is kapcsolódik.

Minden eddigit felülmúló anyag gyűlt össze. Ennek ellenére teljességről ezúttal sem lehet szólni, mert néhány jelentős egyesület (MAC, NHE, MUE, MTK, FKE) távol maradt.

A kupola alatti csarnokot és a jobb szárnyat a résztvevő egyesületeknek tartották fenn. A bejárattal szemben a kupola alatt a rendező Budapesti Torna Club anyaga volt látható, középen szobrok, súlyzók, sportszerek, körben szekrényekben az egyesület és a tagok tiszteletdíjai, érmei és oklevelei, valamint fényképfelvételek voltak láthatók.

A jobbszárnyban az egyesületek labdarúgással, kerékpározással, evezéssel és tornával kapcsolatos kiállításai mutatkoztak be a legkülönbözőbb dokumentumok és tárgyak, sporteszközök segítségével, köztük a BBTE frissen alapított vándordíjával, Fadrusz farkasokkal hadakozó Toldijával, mely jelenleg a Nemzeti Galéria tulajdona. Ugyancsak itt kapott helyet a számos sikeres sportman, így Hajós Alfréd, Coray Arthur, Kakas Gyula, Lucius Károly és Kellner Gyula egyéni vitrinje is. A balszárnyban volt látható a házigazda BKE korcsolya gyűjteménye, mely a sporteszköz történeti kialakulását kívánta tükrözni. Itt szerepelhettek a kiállító iparosok és kereskedők sportszereikkel.

A két hétig nyitva tartó kiállítás igen komoly sikert hozott, azt a rövid idő ellenére több ezren tekintették meg. Bár a kiállítást követő évtized jelentős előrelépést hozott a hazai sportirányítás megszervezésében (megalakult az Országos Testnevelési Tanács), de a sportmuzeológiával kapcsolatba hozható eseményre nem került sor. A világháború, és az azt követő zavaros évek megakasztották, ill. lelassították a folyamatot. A trianoni döntések után kialakult belpolitikai helyzet megnövelte a testnevelés befolyását, viszonylag több forrás jutott erre a területre.

Az ekkor kialakuló, magyar kultúrfölényt hirdető politika megszülte a “Magyarország sportnagyhatalom” máig ható mítoszát. Ennek megalapozására felkérték Siklóssy Lászlót, a neves művelődéstörténészt, akinek munkája nyomán megszületett a magyar sporttörténetírás eddigi legnagyobb lélegzetű munkája, a csaknem kétezer oldalas, bőségesen illusztrált “A Magyar Sport Ezer Éve” című háromkötetes mű. Siklóssy még csak az anyaggyűjtésnél tartott, amikor a sporton kívülről, a Magyar Nemzeti Múzeumtól újabb kezdeményezés érkezett. A múzeum Érem- és Régiségtára felhívta a magyar sportközönséget, egyesületeket, hogy érmeiket, versenydíjaikat ajándékozzák a múzeumnak vagy helyezzék ott letétbe. Mintegy ezer tárggyal gyarapodott a felhívás sikere nyomán az éremtár.

A gyűjtés sikerét látva és Siklóssy munkájának előrehaladtával immár Karafiáth Jenő az OTT elnöke javasolta Hóman Bálintnak a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójának, hogy gyűjtsék össze a sportra vonatkozó egyéb tárgyakat és dokumentumokat is, és rendezzenek az anyagból egy nagy reprezentatív kiállítást. Hóman támogatta az ötletet, de a várható hatalmas anyag kiállításhoz nem volt megfelelő hely. A szerencse végül az ügy mellé állt, a múzeumban időlegesen felszabadult tíz terem, így mód nyílt a magyar sporttörténet mindmáig legnagyobb kiállításának megrendezésére a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Az alkalomra több mint háromszáz egyesület és magánszemély adott tárgyat, dokumentumot. Az így összegyűlt anyagot kiegészítve a Magyar Nemzeti Múzeum idevonatkozó anyagával egy, a sportterület történeti fejlődését bemutató kiállítást sikerült létrehozni.

A kiállítás sikeréhez mindenképpen hozzájárult az, hogy felvállalta az állami sportvezetés, az beleillett a kor nemzetpropagandájába és nem utolsó szempont volt az a presztizs, amit a helyszín, a Magyar Nemzeti Múzeum jelentett.

A kiállítás csupán néhány hétig tarthatott nyitva, hatása azonban így is óriási volt, hiszen ez a kiállítás volt az első, aminek kapcsán komolyan felmerült az állandó magyar sporttörténeti múzeum létrehozásának igénye. Ezt sürgette Szokolyi Alajos is Magyar Olympiai Közlönyben:

“A létesítendő “Sportmúzeum” levél- és könyvtára részére már most kezdődjön anyaggyűjtés az első Olympiádtól kezdve, mert a kiküldöttek, a “Gárdisták” csak így hálálhatják meg a Magyar Haza áldozatkészségét.”

Szokolyi fontos személyisége a magyar sporttörténetnek, nemcsak érmese az első olimpiának, de ő kezdeményezi a Magyar Atlétikai Szövetség megalakítását is.

Az egyik legnagyobb magángyűjteménnyel rendelkezik, a századforduló atlétikájáról, és az első olimpiáról szinte minden megtalálható bernecebaráti kastélyában.

Szokolyi a kiállítás után letétként a múzeumban hagyja az anyagát, bízva a sportmúzeum mielőbbi létrejöttében. 1929-ben az anyagát átadja az időközben létrehozott Testnevelési Főiskola Múzeumának, hogy a sportmúzeum létrehozásáig is hasznosuljon a gyűjteménye.

A Nemzeti Múzeum sporttörténelmi kiállításnak sikere, és a Trianonnal elvesztett turista kiállítások hiánya is sarkallta a Magyar Turista Szövetséget, hogy összegyűjtsék és kiállítsák a hazai turizmus fellelhető emlékeit, bemutatva nem utolsó sorban azt, hogy mit veszítettünk el a háború után. A kiállítás bevallott célja volt, ami Thirring Gusztáv megnyitó beszédéből is kiderül, hogy egy állandó turista múzeum gyűjteményét alapozzák meg. A kitűzött célt részben el is érték, hiszen az anyag a Testnevelés Házában ideiglenes otthonra talált.

A háborút megelőző évekre visszatérve meg kell említeni még két speciális kiállítást, melyek tematikailag is tárgyunkhoz tartoznak. 1938-ban került sor az első sportegészségügyi kiállításra a Toldi Miklós Honvéd Sporttanár és Vívómester Képző Intézetben. Itt már olyan mozgó vizsgáló állomást is bemutattak, amellyel az edzés, versenyzés helyszínén is végezhettek méréseket.

1940-ben az Iparművészeti Múzeumban került sor az első országos sportdíj-kiállításra, melyen neves művészek is részt vettek, az ott szerepelt alkotások közül több ma a Magyar Sportmúzeum birtokában van.

A TF 1925-ös megalakítása után igen hamar a hazai sportélet központjává vált. A főiskolán gyorsan gyarapodó értékes múzeumi gyűjtemény alakult ki. A gyűjtemény egy része a főiskola dekorálására szolgált, de az oktatás során is használták.

A gyűjtemény pontos összetétele nem ismert, arról csak néhány fotó segítségével nyerhetünk képet. Ennek alapján megállapítható, hogy jobbára trófeák és sportszobrok tartoztak bele.

A háború után szinte nulláról kellett újrakezdeni a gyűjtést. A sportmuzeológiát ért kárként kell elkönyvelni azt is, hogy a szovjet csapatok több nagyegyesület értékes trófeáit szállították el a bankok trezorjainak kiürítésekor.

A háború után lassan újra megindult a sporttudományos kutatás, ennek összehangolására hozta létre 1951-ben a Minisztertanács az OTSB (az OTSH jogelődje) mellett működő Testnevelési Tudományos Módszertani Tanácsot. A tényleges munkát az időközben Testnevelési Tudományos Tanácsra (TTT) keresztelt testület 1954-ben kezdte el. A munkaprogram szerint megalakuló bizottságok közé bekerült a TTT Testnevelés- és Sporttörténeti Bizottsága is, amelynek egyik feladatául a Sportmúzeum megalapítását tűzték ki.

A gyűjtemény elhelyezésére kiutaltak néhány helyiséget az új városháza épületében, sőt két múzeumi munkatársat is szerződtettek az anyag feldolgozására. A feldolgozással párhuzamosan megrendezték az első önálló kiállításokat is.

1958-ban a Városházán került sor a Sportkarikatúra kiállításra, melyen neves rajzolók munkái szerepeltek. A nagysikerű anyagot, melyhez katalógus is készült, Keszthelyen is kiállították. A második kiállítás a Tanácsköztársaság negyvenedik évfordulójára készült “Magyar Tanácsköztársaság a testnevelésért és a sportért” címmel.

A gyorsan gyarapodó gyűjtemény elhelyezése és a kiállítások komoly problémát okoztak, hiszen a rendelkezésre álló hely a raktározásra sem volt elegendő.

1960-ra újabb nagyszabású kiállítást vettek tervbe “Sport a művészetben és a történelemben” címmel. Erre az előkészületek ellenére már hely hiányában nem került sor. A Városházán már nem lehetett megrendezni, más hely pedig még nem volt.

1960 júliusában a Sportmúzeum, ill. a Bizottság gárdája “A magyar sport 15 éve” címen a Műjégpálya épületében nyitott kiállítást. Ezzel egyidőben a Bizottság képviseletében Keresztényi József a Testnevelési és Sportmúzeum szakmúzeummá nyilvánítása ügyében tárgyalt, ekkor még eredménytelenül.

Az év mégis áttörést hozott, hiszen a sporthivatal kiutalta sportmúzeum céljára a Műjégpálya néhány emeleti helyiségét, ahová a múzeum nem kis nehézségek árán be is költözött.