A gyűjtemény ekkor már több mint kétezer darabból állt, s a bizottság, mint az az 1961 februárjában kelt jegyzőkönyvéből kiderül, a további gyarapítást szorgalmazta.
“Múzeumunk jelenlegi anyaga korántsem tükrözi azt a képet, amelyet a magyar sport múltja vetít elénk. Tárgyi emlékeink között túlsúlyban vannak a versenydíjak, érmek, nagyon kevés a sporteszközünk, és szinte teljes mértékben hiányoznak a sportfelszerelési tárgyak. Sportmúltunkhoz viszonyítva elenyésző a dokumentációs anyag – fényképek, hanglemezek, filmek. Ennek pótlására nagyarányú gyűjtőmunkát kell indítani. (…) Listába kell foglalni azokat a magános gyűjtőket és sportembereket, akik ilyen munkába hajlandók bekapcsolódni, és közreműködésükkel megalakítani a sportmúzeum baráti körét.”
Ismételten megkezdődtek a szakmúzeummá nyilvánítással kapcsolatos tárgyalások, melyek találkoztak a múzeumi törvény előkészítésével.
Múzeumtörténet
A már említett 1967-es MTS határozat, mely megalapította jogilag is a Testnevelési és Sportmúzeumot, lényeges változást hozott a múzeum felügyeletében is. Addig a TTT szakbizottsága látta el ezt lelkes és hozzáértő közgyűjteményi szakemberek útján a sporthivatal Agitációs és Propaganda Osztályának egy hivatalnoka. Az intézménynek jót tett a változás, ha szerény szinten is, de megoldódtak a költségvetési gondjai, az elhelyezés tekintetében is megoldás született.
Az új igazgató is elsőként a múzeum elhelyezésének problémájával találta magát szemben. Hosszas huzavona után megvásárolta Hajós Alfréd lakását a Báthory utca 5. számú házban. Furcsa fintora a történetnek, hogy ugyanebben a házban, csak egy emelettel feljebb működött az Országos Turista Múzeum is. Ma már elhibázottnak kell tekinteni ezt a döntést, hiszen a lakás legfeljebb egy Hajós Alfréd emlékmúzeum számára lett volna alkalmas, az akkori gyűjteményt, és a feladattal járó munkát semmiképpen sem tudta kiszolgálni.
Az újabb, már máig ható változásra, költözésre 1977-ben került sor, amikor a Népstadion egykori felvonulási épületéből kialakított Sportszövetségi Székházba került a Testnevelési és Sportmúzeum. Az elhelyezés minden addiginál jobb lett: 184 m2 kiállítói tér, 300 m2 raktár, előadóterem, irodák és egyéb kiszolgálói terek. Ennek ellenére, azt kell meg állapítani, hogy
az ekkor több mint kétszázezer egységből álló gyűjtemény számára már ekkor is kicsi, állandó kiállításra nem kielégítő, az épület és a környezete egyáltalán nem nevezhető reprezentatív múzeumi célra alkalmasnak.
A problémák ellenére a múzeum mindig is rendkívül aktív kiállítási tevékenységet végzett. A Bakonyi Károly vezetése alatti két évtizedben a több mint kétszáz kiállítást megtekintő látogatók száma meghaladta a másfél milliót.
A múzeum az idők során több, értékes magángyűjteménnyel gazdagodott. Így a múzeum fotótárának kiemelkedő értékű részét jelentő Pobuda- és Kozák-hagyaték, valamint a főképp aprónyomtatvány- és jelvényanyagból álló Kerezsi-gyűjtemény is a 70-es-80-as években integrálódott az intézmény gyűjteményébe.
A Sportfilmstúdió megszüntetésekor az archívum jogutódja is a Sportmúzeum lett.
A rendszerváltáskor az addigi igazgató korkedvezményes nyugdíjazását kérte. A jelenlegi igazgatót, Dr. Szabó Lajos történészt 1990-ben nevezték ki.
A múzeum megkezdte a gyűjteményrészek szétválasztását,a kiállítások témaválasztása szélesedett. Így került sor Budapesten az első cserkészkiállításra (Cserkészet és Sport) 1991-ben, majd néprajzi ihletésű kutatási- és kiállítási program lebonyolítására a finn és észt néprajzi és sportmúzeumokkal (Mozgás és Játék címmel Budapesten, 1993-ban, Tradicionális sportok és népi játékok a finnugor népeknél címmel Budapesten, 1996-ban, Kecskeméten 1997-ben, Tartuban, 1997 őszén).
A múzeum – bekapcsolódva az “Ezeréves a magyar iskola” programba -, 1996-ban megrendezte az első átfogó magyar testnevelés-történeti kiállítást: “A magyar ifjúság testi nevelésének története” címmel. Jelentős sportágak történetét bemutató kiállítások készültek el (kerékpározás, evezés, birkózás, labdarúgás, atlétika, tenisz és jégkorong).
Sikeres kiállítások vitték a magyar sportsikerek hírét a világban többek között Lausanne-ban, Athénben, Tel-Avivban, Sydney-ben, Párizsban, Bangkokban és Szingapúrban immár a múzeum saját szervezésében. Tudatosan felvállalt küldetésként több vándorkiállítás eljutott az erdélyi magyar múzeumokba, támogatva a határon túli magyar közösségeket és egyidejűleg csatlakozva a magyar kultúrdiplomácia erőfeszítéseihez.
Szólni kell az Ezüstgerely művészeti pályázatokról is, melyeket a Sportmúzeum bonyolít le, s melyek anyagából igen értékes művészeti gyűjteményt sikerült az évek során kiépíteni. Magától értetődő, hogy minden olimpia idején készül új – többnyire több, különböző tematikájú – időszaki történeti kiállítás, adózva ezzel az olimpiai mozgalomnak és ápolva, terjesztve az olimpia eszméjét.
Több mint negyedszázad után az intézmény 2005 nyarán kénytelen volt a már belakott, egyre jobban felszerelt épületét elhagyni, mivel a Sportszövetségi Székházat lebontották. A Sportmúzeum gyűjteménye konténerekbe, a munkatársak és a kutatószolgálat valamint egyes gyűjteményrészek a Magyar Sport Háza (MSH) három különböző szintjére költözött. Kiállítási célra a SportAgóra épületét vették bérbe. Ez a kiállító épület – bár külső formavilágával a modern építészet egy szép alkotása – sajnos nem felel meg a műtárgyvédelmi követelményeknek, ezért ott állandó kiállítás nem tartható fenn. Ennek ellenére – alkalmazkodva ezekhez a feltételekhez – számos nagy sikerű bemutató vonzotta SportAgórára a sport- és kultúraszerető közönséget ezekben az években is. Kiemelkedik közülük a „Volt egyszer egy Aranycsapat” és a „Teniszvilág Magyarországon”, és a „Reneszánsz testkultúra Magyarországon és Európában” című kiállítás. Magyarország európai uniós elnökségéhez kapcsolódva Gödöllőn mutatták be a „Magyar sport – sportoló Magyarok” című kiállítást, ami ezt követően a Külügyminisztérium szervezésében indult mintegy húsz külföldi helyszínt érintő vándorútjára.
Mire az intézmény berendezkedett az új helyein, 2007-ben újabb szervezeti és ezzel fizikai változásokhoz kellett alkalmazkodni. Kormányzati döntés nyomán a múzeum önálló Igazgatóságként integrálódott a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézetbe.
E döntés következtében a könyvtár és kutatószolgálat kivételével újabb költözésre kényszerült az MSH-ból az ott elhelyezett valamennyi múzeumi funkció. Ezek a stadion központi épületének három különböző részében kaptak új működési lehetőséget.
2010-től a Sportmúzeum az utánpótlás-neveléssel együtt kivált az említett intézményből és Nemzeti Sport Intézetként működött tovább.
A Magyar Sportmúzeum, mint igazgatóság 2012-ben a Nemzeti Sportközpontokba integrálódott, egy évvel később pedig a Magyar Olimpiai Bizottsággal kötött együttműködésnek köszönhetően neve Magyar Olimpiai és Sportmúzeumra módosult.
A sorozatos költöztetések újabb hulláma érte el a múzeumot 2015-ben, mikor a Puskás Ferenc Stadion bontási munkálatainak megkezdésével a múzeum gyűjteményi egységeinek egy részére és az irodákra ismét dobozolás és költöztetés várt. Jelenleg ezek az egységek a Hermina úton kaptak új helyet, a kiállítások azonban továbbra is az Ifjúság útja 2. szám alatti SportAgóra kiállítóhelyen várják a látogatókat.
A sportmuzeológia sajátossága, hogy nem kizárólagosan egy múzeumra vagy múzeumtípusra korlátozódik. Megszámlálhatatlan intézmény, egyesület, szövetség, iskola, múzeum és magánszemély birtokában van a sportmuzeológiát érintő tárgy és dokumentum-kincs.
Több jelentős sportvonatkozású gyűjteménnyel rendelkező múzeumunk van. Ilyen pl. a Nemzeti-, a Hadtörténeti-, a Közlekedési-, a Mezőgazdasági-, a Duna-, a Néprajzi Múzeum, és még nem beszéltünk a most szerveződő helyi vonatkozású sporttörténeti gyűjteményekről és állandó kiállításokról. Valószínűleg nincs az országban olyan múzeum, ahol ne találhatnánk sportvonatkozású tárgyat, dokumentumot.
