A 19. század vége, a 20. század eleje a magyar sporttörténet egyik legizgalmasabb időszaka. A fővárosban és vidéken számtalan olyan egylet alakult, amely a testkultúra ápolását és annak terjesztését tekintette fő feladatának. Ezen klubok közé tartozott az Eperjesi Torna és Vívó Egylet, amely a Felvidék keleti felének első, és egyik legnagyobb hatású sportegyesületévé vált. Az egylet történetét kétrészes cikkben mutatjuk be. Az első részben, némi előzménnyel, a megalakulástól az 1920-ig tartó időszakot tárgyaljuk.

A szervezett sportélet Eperjesen komoly múltra tekinthet vissza. Az evangélikus kollégium egyik tanára, Benczúr József kezdeményezésére 41 fő anyagi közreműködésével alapították meg 1843. június 24-én a város első testgyakorló intézetét. Alapító elnöke Krieger Károly, nyugalmazott honvédőrnagy lett, míg művezetője, azaz testnevelő tanára a bártfai születésű, német anyanyelvű Wagner Gyula (Julius Wagner) volt, aki a Clair Ignác által alapított Pesti Gimnasztikai Iskolában szerezte a képesítését. A foglalkozásokon már az első évben 121 fő vett részt az Evangélikus Kollégium diákjai közül, akik szertorna és vívásoktatásban részesültek. A helyszín az egykori evangélikus külvárosi iskola területe volt, amely csak a tavasz beálltától őszig volt alkalmas a testgyakorlati órák megtartására. A téli időszakban – megfelelő tornacsarnok híján – a képzést szüneteltették.

Az évtizedek folyamán az intézet szertára egy-két ügybuzgó tanár (Flórián Jakab, Ludmann Ottó) közbenjárása révén bővült, azonban egy téli használatra is alkalmas csarnok építésének gondolata egészen 1888-ig nem merült fel. Akkor, a Tisza-kormány révén, a Katolikus Főgimnázium anyagi szubvenciót kapott új főépület és egy tornacsarnok létesítésére, amelyek átadását 1889. július 1-én tartották. Az új létesítményt nemcsak a főgimnázium, hanem néhány év múltán az Evangélikus Kollégium és az Evangélikus Elemi Nép- és Polgári Leányiskola is díjtalanul használhatta. Ennek köszönhetően a tornaszerek beszerzését is közösen intézték. 1896-ra a csarnok 164 darab tornaeszközzel rendelkezett, míg a továbbra is használt nyári tornahelyiség 137 darabbal.

Ez a több mint fél évszázados testnevelési múlt kellőképpen megágyazott a város első sportegyesülete, az Eperjesi Torna és Vívó Egylet (ETVE) megalakulásának, 1896 novemberében. A kezdeményezést felkarolta a városi elit, így az elnökség összetétele a következő lett. Elnök: Szinyei Merse István, Sáros vármegye alispánja, 1897-től főispánja. Alelnökök: Uhlarik Mátyás, törvényszéki bíró, Dobiás Ede, királyi főmérnök. Titkár: Dresdner Ármin, könyvelő, vendéglátóipari vállalkozó. Pénztárnok: Vogel Béla, az Eperjesi Takarékpénztár könyvelője. A művezetői pozíciót a Katolikus Főgimnázium frissen kinevezett magyar-latin-testnevelés szakos tanára, a Torontál vármegyei Tordáról származó Pethe Ferenc töltötte be. Az ETVE klubhelyisége a Berger szálloda és kávézóban volt. Az egyletnek bárki tagja lehetett nemre, nemzetiségre, felekezetre, vagy társadalmi osztályra való tekintet nélkül. A magyar tornamozgalom többi egyesületéhez hasonlóan az ETVE is egy alapvetően hazafias célokat valló, magyar nyelvet használó szervezet volt, s mint ilyen, tevékeny részt vállalt a századfordulón Eperjes lakosságának magyarosítási folyamatában. Ennek eredményét mutatja, hogy amíg az 1880-as népszámlálásnál a város lakosságának több mint fele szlovák anyanyelvűnek vallotta magát, addig az 1910-es cenzus szerint a magyar anyanyelvűek már relatív többségben voltak.